Zsuzsi cikke a neten.Gratulálunk és köszönjük,hogy ezzel is öregbítetted a kutyások jó hírét!

Igyekszem kikötni az elején, hogy nem leszek elfogult, próbálom ezt betartani. Nem vagyok kiképző, nem vagyok szakember. Szabadidőmben foxterrier fajtamentéssel foglalkozom, alkalmanként gazdi kereső foxik is vendégeskednek nálam, tartom a kapcsolatot több foxi gazdival is – így nem egy foxi ismeretsége alapján írom a következő gondolatokat.

Simaszőrű foxim az első saját kutyám – Apu vágyott mindig foxira és mindig azt hallottam, hogy, neki még egyetlen kutyája sem okozott annyi boldogságot, vidám percet fiatal éveiben, mint a foxija. (Vettünk egyet az oltások áráért) Fogalmam nem volt a kutyákról, sem a nevelésről, annyit tudtam, hogy jaj de cuki kiskutya a kölyök foxterrier… A három alomból ki is néztem egy szépséges apróságot- aztán a kölyköket kiengedték az udvarra. A legkisebb és a legcsúnyább volt az egyetlen foxi, aki azonnal rohant oda hozzám, tépte a gatyámat, húzta a cipőfűzőmet, zrikálta a nagyokat, hajtotta a csirkéket a 20 dekájával… Nem volt kérdés hogy ki jön haza velünk.

Mikor heti rendszerességgel elkezdtek fogyni a lábtörlők, folyamatosan rózsatövek voltak az ajtóban, még a terméskövet is megrágta és az általa ásott gödrökben a macskák játszottak – elgondolkoztam azon, hogy nevelni kellene őt. Rohamléptekben olvastam utána a fajta tulajdonságainak, a kiképzésnek és beiratkoztunk egy iskolába – ott kezdődött minden, a mi igazi kapcsolatunk.

A foxterrierről és úgy általában a legtöbb terrierről nem írnak gazdi csalogató cikkeket.

Igen, a foxi rendkívül makacs és önfejű – és amilyen hihetetlenül intelligens olyan nagy betyárság társul mellé. Nem vadabb és harapósabb egy foxi, mint más kutya, akit nem kezelik megfelelően.

Ha nem vagyunk következetesek vele, akkor pikk pakk átveszi az irányítást, de véleményem szerint ez minden fajtánál elmondható. A foxi nem egy szolgalélek.

Néha nem bánom, hogy nincs a legjobb híre a kutyának, mert bizony a nem megfelelő, azaz nem kiegyensúlyozott, nem jó humorú, nem sportos életet élő, nem jó idegrendszerű gazdi kezében a kutya könnyen átveszi a főnökséget ezzel megkeserítve mindkét fél életét – így keletkeznek a tömegével kidobott foxik.

Az iskolában a foxi az első, aki megtanul egy -egy új feladatot, trükköt – ellenben, ha nem akar dolgozni, akkor nem is fog. Mindenhol olvastam, hogy nem lehet tanítani ezeket a kutyákat – de bizony, hogy lehet, csak egy foxinak mindenről saját elképzelése van!

Egy foxit nem lehet büntetlenül sértegetni, nem lehet vele kiabálni, mert az engesztelési fázis nagyon hosszú. Fektetés tanításánál türelmetlen voltam vele, hiszen nem akart lefeküdni a hideg földre, lehúztam a póráznál fogva. Ültetés után a kutyám elfordította a fejét és kerülte a tekintetem bármi kértem tőle – majd szépen fogta magát és kivonult a pálya szélére.

Mára már mondhatni, hogy túlléptünk a vérfoxiságon, szépen dolgozik vezényszóra – de ha nincs kedve például lefeküdni, vagy az adott kutya mellett maradni helyben hagyásnál akkor ő annak hangot ad – őt már ott csak ügyész asszonynak hívják.

Szenvtelenül visszabeszél a sorból nekem, ha neki nem tetsző feladat van soron, de végrehajtja. Ilyen arc-pofa mimikája állítom, hogy egy kutyának sincs, mint a foxinak. Pontosan le lehet olvasni az érzelmeket róla.

Rengeteg embertől, köztük kiképzőktől is hallottam már, hogy egy másik fajta kutyával már rég többre vihettem volna, mint a foxival, viszonyítva ahhoz amennyit én foglalkozom vele.

Soha nem akartam katonát nevelni a kutyámból –tökéletesen behívható és helyben marad, nekem ez a legfontosabb. Imádom, hogy mindenhez van hozzászólása, hogy van véleménye, hogy kommunikálunk, hogy ő van nekem.

Ha a sétaútvonal nem tetszik neki, akkor lecövekel és elmegy másik irányba – ez általában a kutyaiskola felé esik. Pontosan tudja, mikor kell iskolába menni, és ha mégis kimarad egy alkalom, akkor annak következménye van – kipakolja a ládája tartalmát az ajtó elé, kihordja a felszerelését és a táskámat. Ha ő „biciklivel” akar futni, akkor leparkol mellette, nem lehet szimplán sétálni, akkor a lábát sem hajlandó a kapun kitenni – lehet neki könyörögni, parancsolni, úgyis az lesz, amit ő akar.

Egy foxi nem maradhat ki semmiből, neki mindenből ki kell vennie a részét – őt nem lehet sarokba küldeni, igenis igényli az ember társaságát, a sürgést-forgást.

Ha csak meglátja a „kutyás” táskámat, nem mozdul mellőlem, nehogy otthon hagyjam, követ az illemhelységre is. Ha már előkerül a boksz is, akkor majdnem elájul, úgy remeg izgalmában. Kocsit sem lehet úgy takarítani, hogy ne ülne mellettem – véletlenül se maradjon otthon, ha távozunk, akkor azt csak együtt tehetjük szerinte!

A másik említésre méltó dolog, az a mozgásigény: egy foxi mindig úgy pattog, mint akinél friss rugócsere volt aznap. Egy foxinak nem elég a nagy séta, egy foxit le kell fárasztani szellemileg és fizikailag, különben lőttek az ember éjszakájának. Erre az iskola, agility, vadászat, nyomkövetés, egyéb kutyás sportok tökéletesen megfelelnek.

A vadászösztön a következő, amit nem lehet lebecsülni soha, bármilyen jól képzett is legyen a terrier. A behívásra nagy figyelmet kell fordítani. Málna minden vadállatról lehívható –a gyengéje a vaddisznó, akkor úgy ott hagy az erdőben, ahogy kell…

Az első mondat, amit a foxiról hallottam az volt, hogy nagyon szökős. Tényleg így van – mivel minden érdekli, és úgy érzi, hogy nélküle semmilyen esemény nem zajlik le, imád világot látni – természetesen kellő tanítással, foglalkozással megszüntethető a szökési vágy.

Ha egy háznál rágcsáló irtására alkalmazzuk, akkor nem garantált, hogy a csirkék és a baromfiudvar többi lakói is nyugalomban lesznek.

Kotorékeb révén hajlamosabbak talán az ásásra, de megfelelő mozgatással, területen kívüli ásáslehetőséggel mondjuk egy séta alkalmával tökéletesen kertbaráttá tehető, ellenben ha nem szánunk erre időt és tényleg ragaszkodunk a kerti dísznövényekhez akkor sem megfelelő kedvenc a foxi.

5 éves Málna, most érzem, azt hogy igazi társak vagyunk, ismerjük egymás minden rezdülését, a másik összes mimikáját, a szokásait, reakcióját, megvédjük egymást, kiállunk egymásért, elválaszthatatlanok vagyunk. Már ismerem azt a remegés fajtát is amikor vaddisznót érez kirándulás alkalmával. Tudom mikor milyen vad szagát érzi és melyek azok a mozzanatok, amelyekből következtetni tudok arra, hogy pórázra kell-e vennem vagy sem.

Csakis a gazditól függ, hogy mit enged meg a kutyának. Idővel leszünk olyan jó kapcsolatban, hogy finomíthatunk a vezényszavakon és jelentésükön.

Behívásnál például egy vezényszót tanítunk: Hozzám!

Málna mára tudja, hogy a hozzám’ alkalmával be kell jönnie lábhoz; A ’gyere’ szóra csak a közelemben akarom tudni és az ’ide, gyerünk’ parancs azt jelenti, hogy veszély van (gazdátlan kutya, autó stb).

Tudja, hogy az ágytakaróra tilos felmenni, de éjjel bebújhat az ágyba. Megtanulta, ha én jelen vagyok, akkor nem kunyerál egy családtagtól sem ételt, de ha elmentem, akkor szabad a pálya. Ha rajtakapom valami turpisságon, jön békülni, vagy úgy csinál mintha ott sem lenne.

Oldalakat tudnék regélni a foxik kreativitását illetően, de csak akkor válhat belőlünk jó páros, ha a kezdetektől szigorúak és következetesek vagyunk.

Egy foxi tökéletesen tudja, hogy ki a főnök, mi az amit megengedhet magának és ki az akivel szemben megengedheti azt és ez igen fontos szempont tanításnál.

Kevés ember érett meg arra hogy terriert neveljen, így a foxi gazdijelölteket kezdetektől próbáljuk elriasztani, a fajta összes, irodalmakban felsorolt rossz tulajdonságát elregélve még akkor is, ha az adott egyed nem is igazi vérfoxi tulajdonságokkal rendelkezik.

Hasonló sorokkal zárom mondanivalóm, amivel kezdtem – nekem még egy kutya sem okozott ennyi boldogságot, vidám percet, mint a foxterrier.

"Ha szeretjük nézni, ahogy egy mókás kisgombóc egész nap tömegmészárlásosdit játszik a szennyeskosárban, akkor ideális választás a terrier. Vegetáriánusok és ferencesrendi szerzetesek válasszanak inkább más fajtát"

(Winkler Róbert : Kutyaszorító)

Írta: Simon Zsuzsanna

Szerkesztette: Soós Kata

kata@kutyahirek.hu